A búcsú és a várakozás ünnepe: ballagás a 10-es Számú Általános Iskolában
Verőfényes napsütés fogadta a nyolcadikosokat és szeretteiket június 5-én, a ballagási ünnepség napján.
A kellemes nyári melegben még nehezebbé válik a búcsú a szeretett alma matertől. Az utolsó napok örömével felvértezett lélekkel járta körbe a négy osztály a 10-es suli épületét, majd kivonultak az udvarra és a névsor felolvasása kíséretében foglalták el a helyeiket. A szerettek videóztak, fényképeztek, s egy-egy csokor is célba ért a műsor kezdete előtt.
A himnusz után a beszédek következtek. A jelenlévőket elsőként Gnandt Zoltán igazgató köszöntötte román és magyar nyelven egyaránt. Ezekkel a szavakkal engedte útjára az oktatási intézmény legidősebb tanulóit: „Nem egy ajtó zárul be mögöttetek, hanem kinyílik az új lehetőségek világa. Elmondhatod magadról, hogy te már nem vagy gyermek, hanem egy majdnem felnőtt fiatal. Ez az érzés jelenti majd számodra az elkövetkező években a hajtóerőt, hogy többet akarj holnap, mint ami tegnap voltál. Ezt az erőt kell jól felhasználnod ahhoz, hogy tudást szerezz és merd birtokba venni a lehetőségeidet. (…) Tudni fogod, hogy amit elérsz, az nem a véletlen műve, hanem a tied. Alattad a föld, feletted az ég, s benned a létra.” - biztatta az igazgató az ünneplőbe öltözött iskolásokat. Gnandt megköszönte a pedagógus munkaközösség kitartó munkáját és a szülőknek azt, hogy rájuk bízták a csemetéiket az elmúlt években.
Miklós Judit tanfelügyelő vette át a stafétát a felszólalók körében. Kifejtette, hogy a boldog, gyermeki diákévek itt lezáródnak, bármennyire is kedves sa ballagók számára az iskola és a közössége. A mindig mosolygós arcok, a felkészült tanárok és a tettre kész, óvó szülők társasága nem kíséri őket tovább, de nekik tovább kell lépniük a felnőtté válás útján. A tarisznyákba a következő idézetet ajánlotta: „(…) Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva. Mindenki csak abból adhat, amije van. Emlékezz a szavaimra: üres kútból nem lehet vizet húzni.” (Náray Tamás, Édesanyám levele)
A beszédek között a nyolcadikosok énekes produkciói szórakoztatták a közönséget hol magyar, hol román nyelven. A diákok nem csak a zenei aláfestést biztosították, hanem elbúcsúztak egymástól, a tanáraiktól, az alsóbb- és felsőbb osztályokba járóktól egyaránt. A hetedikesek részéről és a tarisznyások soraiból négyen szóltak az egybegyűltekhez. A fiatalabbak hálájukat fejezték ki minden kedves emlékért, és abbeli reményüket, hogy jövő ilyenkor ők is ugyan olyan büszkén ölthetik fel a tarisznyát és integethetnek iskolájuk számára, mint az idősebb társaik.
Az ünnepeltek szószólói megköszönték a pedagógusoknak, hogy felkészítették őket a nagybetűs életre, illetve a sok türelmet és a jó tanácsokat. A szüleiket sem hagyták ki a sorból, kiknek örök hálával tartoznak, hogy mindvégig biztatták őket és fogták a kezüket az idáig vezető úton. Végezetül pedig kijelentették, második otthonukként tekintenek az iskolára és nem felejtik el az itt töltött boldog éveket.
Az ünnepség egyik legemlékezetesebb pillanata következett. A ballagók átadták az oktatási intézmény kulcsát az utánuk következők számára. Az esemény záróakkordjaként pedig a kitüntetett tanulók megkapták okleveleiket és könyvjutalmukat az iskolai évek alatt tanúsított szorgalmuk eredményeképp.
